Mi az a pesto?


Nemrégen Olaszországban jártam, és ha már ilyen alkalom adódott, igyekeztem minél jobban beleélni magamat az olasz életbe, minél jobban magamévá tenni a kulturájukat. Lehet, hogy tévesen gondolom ezt, de szerintem “minden az evésnél kezdődik” – lehet hogy falánknak látszódom emiatt, de az az igazság, hogy ez az, ami a “legszervesebben” része az ember mindennapjainak (persze ezután jönnek a kultura más szintjei is). 

Tehát az olasz utazásom többnire virásnézésről és evésről, evésről, és étkezésről szólt, és bár a tenger gyümölcseitől kezdve a pizzákon át mindent végigettem, a legkülönlegesebb számomra mégis a ‘pesto’ volt, ami egyfajta bazsalikom krém. Tulajdonképpen olyan mint a mexikóiak avokádó krémje, a guacamole, vagy a padlizsánkrém, csak kicsit folyósabb, inkább amolyan öntet jellegű.

Végül egy bolti pestot haza is hoztam, és most azt kenegetem a szendvicseimre.

Érdekes, hogy a pesto-féle szószok már Rómában, majd később az 1200-as évek itáliájában is voltak. Csak ezek nem tartalamzták a bazsalikomot. A mai verzió pedig az 1800-as években jelent meg. A mai pesto bazsalikomot, fokhagymát, olivaolajat, kesudiot és sót tartalmaz. De van bazsalikomos verziója is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.